Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

2013.08.13.
20:45

Írta: melcsusz

Az ex, a szex... és a bűntudat

Megtört a jég és győzött a kémia. Hiába minden ellenkezés, hiába minden hárítás, hiába a "van valakim, aki jobb nálad" szöveg, az ex addig próbálkozott, és addig tűrte a visszautasítások sorozatát, mígnem egyszer csak a tettek mezejére lépett. De hogyan is történt?

ID-10042701.jpgEgy átlagos (szabad)nap, amikor az ember igyekszik otthon is utolérni magát, Laura épp az elmaradt dolgaival volt elfoglalva. Csengettek. Egy ismerős hang szólt: "Engedj be, én vagyok, Ákos." Mindenféle tiltakozás ellenére, csak azt tudta mondogatni, hogy "muszáj beszélnünk, és addig nem megyek el, amíg meg nem hallgatsz". Nem volt más hátra, mint előre. Laurában imét előtörtek a régi emlékek és ahogy az ajtó kinyílt a régi érzelmek is. A kémia azonnal működni kezdett...

Persze a pasi rögtön elkezdte mondani, hogy "hiányzol, nem tudok másra gondolni, megbántam..." bla, bla... Laura azonnal emlékeztette, hogy régen bőven sok esélye volt arra, hogy éljen a lehetőséggel. És arra is, hogy végül ő volt az, aki nem tudott mit kezdeni a házasság gondolatával, így inkább kihátrált a kapcsolatból. És a jelek szerint rögtön az első nőt, aki az útjába került, elvette feleségül...

Most meg újra a régi ajtón kopogtat és váltig állítja, hogy nem boldog a házasságában és mindenáron visszajönne... Csak mondta és mondta, és amikor látta, hogy semmi nem hat, akkor a tettek mezejére lépett. Abban a pillanatban megszűnt a külvilág. Elszálltak a gondok. Laura eleinte tiltakozott, de végül is átadta magát a pillanatnak...

De mint minden, egyszer csak ez is véget ért. A szenvedélyes perceket felváltotta a bűntudat. De megtörtént. Nem volt visszaút. Már csak az az egy remény maradt, hogy a történteket a szőnyeg alá lehet söpörni és ott rejtve marad. De másnap ismét csörög a telefon. Ismét "mr. kémia", és ismét találkozni akart.

Hát persze - gondolta a lány - ennek egyszer s mindenkorra pontot kell tenni a végére. Az ami az előző nap volt, még egyszer nem történhet meg...

De aztán... Ákos a saját lakásán akart találkozni. Amikor a lány belépett, ismét előtörtek az emlékek és velük együtt az érzelmek is. Újra ott volt abban a lakásban, ami egykor kettejük szerelmi fészke volt. Fura kettősséget érzett. Egyszerre volt bizsergetően kellemes és már idegen érzés...

De akkor "mr. kémia" ahogy hátulról átölelte őt, már nem volt kérdés, melyik érzés döntött és az sem, hogy mi következett ezután. Újra és újra. És ez így ment néhány napig.

Viszont ez a tündér mese is véget ért és jött a felismerés, hogy Laurának színt kell vallania az új párja, Viktor előtt. De hogy is tegye? Mellette jól érezte magát. Kellemes heteken voltak már túl. Már épp az összeköltözést tervezgették, amikor felbukkant mr. kémia és most borulni látszott minden.ID-100148084.jpg

De hát Ákos pont ezt akarta. Azt, hogy újra itt lehessen. Persze ő égre-földre esküdött, hogy otthagyja a feleségét, elválik. De Laura, nem ezt akarta. Összeszedte magát és elment. Elment, hogy átgondolja a történteket és azt is átgondolja, hogy lesz tovább.

Jó nagyot sétált a városban, és észre sem vette, hogy mennyire elszaladt az idő. Végül is hazafelé vette az irányt. Mikor megérkezett óriási meglepetés fogadta. Viktor volt aki ajtót nyitott neki. Ekkor földbe gyökerezett a lány lába. Hirtelen lepergett a szeme előtt az elmúlt napok eseménysorozata. Csak arra nem emlékezett, hogy hagyott e a lakásában a történtekre utaló bűnjeleket...

De megúszta. Viktor semmit nem vett észre. Viszont annyira örült, hogy ismét látja a lányt, hogy örömében átölelte és azt kérte, költözzenek össze most azonnal. A lány először szóhoz sem jutott. Aztán a fiú azt mondta neki, hogy szereti. Ekkor az egyre növekvő bűntudata mellett meg is nyugodott, hiszen pont ez volt az, amit már évek óta szeretett volna. Egy férfit, aki valóban szereti, ezt ki is mutatja és hajlandó vele össze is költözni...


Folyt Köv...

6 komment

Címkék: szex férfiak szerelem kapcsolat nők csajok szenvedély pasik megcsalás csalódás